HULLADÉK
A hulladékról általánosan
Hulladéknak nevezzük a mindennapi élet során feleslegessé vált ezért kidobásra kerülő anyagokat. A hulladék, mint környezeti probléma szintén nem olyan régi keletű. Különösen igaz ez a háztartásokban keletkezett hulladékokra, hiszen a XX. század előtt szinte nem volt olyan anyag, amit valamilyen módon ne hasznosítottak volna. A műanyagok felfedezése és általános elterjedése szintén jelentős lépést jelentett a hulladékprobléma kialakulásában, hiszen ezeknek az anyagoknak a nagy része nehezen bomlik, égetésük pedig mérgező gázok keletkezésével jár. A hulladékkal kapcsolatos problémák bár a fejlett gazdaságú országokban kezdődtek, manapság már erősen jelentkeznek a harmadik világ országaiban is. Ennek az-az oka, hogy az árucikkek egy részét illetve a csomagolási kultúrát kezdik átvenni a fejlettebb országoktól, viszont a hulladékkezelés technológiája még nagyon fejletlen. Másrészt természetesen a gazdagabb országok szívesen viszik a saját nem kezelt hulladékukat szegényebb országokba.
A hulladékkezelés
Elsődleges szabályként elmondható, hogy az a hulladék a legjobb, amelyik nem keletkezik. A hulladékgazdálkodás többféle módszert használ a hulladék kezelésére. Ezek közül legjobb a hulladék másodnyersanyagként való felhasználása (recycling), illetve a szerves hulladék komposztálása. Ezen kívül a hulladékot még el lehet égetni, aminek már vannak környezeti ártalmai, de a legrosszabb megoldás a lerakókban (vagy egyéb más helyen) való elhelyezés. Magyarországon a hulladékok 92 %-át lerakókban helyezik el. Külön meg kell említeni a folyékony hulladék elhelyezésének kérdését. Ezzel a területtel a szennyvíztisztítás foglalkozik, hozzátéve hogy a szennyvíz egy részét nem tisztítják. A szennyvíztisztítás folyamán nagyobb tömegű tisztított víz mellett hátramarad kisebb tömegben, de nagyobb töménységben kezeletlen szennyvíz.
A hulladék, mint globális probléma
A hulladék akkor válik globális problémává, amikor egy-egy terület vagy ország nem tudja kellően kezelni saját hulladékát, ezért azt bejuttatja folyókba, tengerekbe, óceánokba, esetleg elszállíttatja más országokba, vagy amikor az égetés során káros gázokat bocsát a légkörbe. Sajnos a mai fogyasztási kultúrát kiszolgáló piac annyi hulladékot termel, hogy valószínűleg nincs a világnak olyan része, ahol ezek ne jelennének meg. Tipikus példa erre azok a főleg különböző műanyagokból álló „szigetek”, amiket a Csendes-óceánban az áramlatok hoztak létre és tartanak egyben. Ezek a „szigetek” hatalmas területen helyezkednek el (együttes átmérőjük körülbelül 2500 km, átlagos mélységük 10-30 méter és becsült súlyuk 100 millió tonna), jelentős károkat okozva a terület élővilágában.